Speciális reaktort fejlesztettek Szegeden, a szennyvízből csinálnak energiahordozót
A szegedi kutatók vezetésével egy olyan termokémiai reaktor készült, ami képes a szennyvíziszap és más biomassza kezelésére.
A szegedi kutatók vezetésével egy olyan termokémiai reaktor készült, ami képes a szennyvíziszap és más biomassza kezelésére.
Az ELTE és a Szegedi Tudományegyetem kutatói arra eredményre jutottak, hogy a sokféle betegség kilakulásában szerepet játszó S100 fehérjecsalád körülbelül fele „szabados életet él”, azaz gyakran váltogatja molekuláris partnereit.
Városi környezetben az úthálózat sűrűségével növekszik a szálló por mennyisége, a jó vasúthálózat pedig kifejezetten javítja a levegőminőséget – derül ki a Szegedi Tudományegyetem geográfusai által végzett kutatásból, melyet a rangos MDPI Sustainability című folyóiratban publikáltak.
Több magyar uralkodó, köztük Szent László király földi maradványait azonosították a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) kutatói a Székesfehérvári Középkori Romkertben talált csontleletek között.
Kunetz Zsombor szerint a környéken elérhetetlenné vált a bonyolultabb ellátás.
A legnépszerűbb egyetem 2022-ben is az ELTE.
A szegedi kutatók műholdak segítségével akár 10x10 méteres térbeli felbontással, hetente legalább kétszer, az egész országra kiterjedően tudják megfigyelni a vegetáció változását, ami megmutathatja, ha vízhiány alakul ki.
Szegedi és szegedi kötődésű csillagászok is kutatási időt nyertek a NASA 10 milliárd dolláros James Webb űrteleszkópjára, amely tudományos ciklusát hétfőn kezdte meg. Az SZTE asztrofizikai kutatócsoportjának munkatársai csillagrobbanások nyomait kutatják majd az űrtávcső segítségével.
Biologikumok kiváltotta gyógyszerkölcsönhatások előrejelzésére fejleszt tesztrendszert uniós támogatással a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) és a szintén szegedi Solvo Biotechnológiai Zrt.
Üzembe helyezték a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) biobankjának tárolórendszereit, az intézmény néhány hónapon belül készen áll az első minták fogadására – tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága szerdán az MTI-t.
A Szegedi Tudományegyetem (SZTE) szenátusa eltörölte a hallgatók által fizetendő olyan térítési díjakat, mint a tárgyújrafelvétel vagy az utóvizsga díja, így az intézményben tanulóknak – más hazai felsőoktatási intézményekkel ellentétben – nem kell ilyen jellegű plusz kiadással számolniuk. Az intézkedés bejelentését éppen a felvételi sorrendmódosítás határideje előtti hajrára időzítette az intézmény.
Felerészben lett tulajdonos a terjeszkedő TritonLife szegedi magánkórházában a tavaly alapítványi fenntartóhoz került SZTE cége.
Hatvani László matematikus akadémikus, a Szegedi Tudományegyetem emeritus professzora kapta a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) szegedi bizottságának idei Pro Scientia életműdíját, az elismerést csütörtökön adták át.
A nő hetven napig kapott ECMO-kezelést. A napokban hazatérhetett a családjához.
Szegedi kutatásaira fordítja a dán Novo Nordisk Alapítvány elismerésével járó jutalmát Karikó Katalin – közölte a Szegedi Tudományegyetem.
Új, a mellkas nagy kockázattal járó megnyitását kiváltó szívbillentyűműtétet végeztek el két alkalommal az elmúlt hetekben a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Invazív Kardiológiai Részlegén – tájékoztatott a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága pénteken.
Az Európai Kutatási Tanács (ERC – European Research Council) 2 millió eurós, vagyis jelenlegi árfolyamon mintegy 742 millió forintos támogatásával a napenergia újszerű hasznosítását vizsgáló, ötéves kutatási program indul Janáky Csaba vezetésével a Szegedi Tudományegyetemen (SZTE).
A nők császármetszéssel hozták világra gyereküket, aztán romlott az állapotuk. Mindketten ECMO-kezelést kaptak.
Az intézmény rektora azt mondja, ha bűncselekmény gyanúja vetődik fel, feljelentést tesz.
A szegedi lézerközpont kísérleteinek köszönhetően biztonságosabb lehet a tórium alapú energiatermelés, a leghatékonyabb rákterápiát, a protonterápiát pedig forradalmasíthatják.